2006 óta tevékenykedik dalszövegíróként a magyar könnyűzenei szcénában. A kezdetektől-mostanáig több olyan alkotás dalszövegét jegyzi, amelyek országos slágerek lettek. Az élet Észak-Amerikába szólította évekkel ezelőtt, így jelenleg Kanadában éli mindennapjait és a távolság ellenére folyamatosan dolgozik hazai projekteken. Kotsy Krisztina dalszövegíróval beszélgettünk, aki a dalszövegek mellett novellákat is ír és több - általa létrehozott - kreatív projektben is részt vesz mostanság.

Kotsy Krisztina / Fotó: Csarmasz KornélKotsy Krisztina / Fotó: Csarmasz Kornél

 Szerintem alig akad olyan ember ebben az országban, aki ne ismerné a legnagyobb slágered. „Ragyog a szívem, mint a nap...” - adtad anno Mohamed Fatima szájába ezeket a szavakat és annyira betaláltál vele, hogy rövid időn belül egy ország énekelte. Beavatnád egy kicsit az olvasóinkat a dal születésének kulisszáiba? :)

A „Ragyog a szívem”-et jó régen írtam. Szinte már lemondtam róla, mert évek teltek el a megírás és a megjelenés között. A szövegírás folyamatához amúgy nem kapcsolódik különleges élmény: Dunakeszin laktunk, ültem az asztalomnál a laptop előtt és a szokásos módszeremmel álltam neki. Kíváncsi voltam, mi akar megszületni ehhez a vidám zenéhez, amit Nagy Laci írt és demózott fel. Becsuktam a szemem, hallgattam a zenét, ráhangolódtam az előadóra és hagytam, hadd vigyen ez az állapot, ahova csak szeretne. Ha jól emlékszem, nem kaptam előre meghatározott témát, csak hogy pozitív legyen a mondanivaló. A legtöbb szövegem így születik, mint ahogy ez is: elkezdem a legelején és sorról sorra teljesedik ki, ahogy maga a zene is felépül, kibomlik a dal elejétől a végéig.

 

"Azt mondják, bátorság..., hogy újrakezdd, ha révbe érned kéne lassan már..." - Ez az idézet is tőled van. Vastag Csaba egyik közönségkedvenc dala.

Te Kanadában élsz már évek óta, ezáltal anno újra is kezdted az életed, amikor kiköltöztél. Van összefüggés a fent említett dal közölnivalója és önmagad közt? Mert amikor ezt a dalt hallom, nekem olyan, mintha kicsit rólad is szólna...

Persze, rólam is szól. Érdekes, hogy ez a dal is hosszasan pihent, mint Fatimáé, mire végül megtalálta az utat a közönséghez. Amikor Nagy Laci megkeresett, épp egy elágazáshoz ért a zenei pályafutásában és ezt a szakmai váltást hasonlóan élte meg, mint ahogy én az újrakezdést egy új országban. Sok hasonlóság volt abban, ahogy az újrakezdésen gondolkodtunk, ki-ki a maga témájában… de amilyen hitelesen Csaba előadja ezt a dalt, abból nem nehéz kikövetkeztetni, hogy ő is átélt már egyet s mást…

Ebben a dalban tudatosan voltak benne ezek a motívumok az újrakezdéssel kapcsolatban, de vannak olyan szövegeim, amikben csak később ismerem fel, hogy mennyire rólam szólnak egyes sorok. Például, Ginonak írtam a „Ki útra kel” című szövegben ezt a két sort: „Nekem is csak útra kellett kelnem, hogy meglássam, kit szabad szeretnem”… nem mondok vele újat, hogy akkor jön rá az ember, hogy kiben bízhat, kik az igaz barátai, amikor eltávolodik onnan, ahol korábban élt, vagy rosszabb esetben, amikor bajban van… ezt addig nem tudod, nem látod tisztán, amíg ott vagytok egymás közelében. Szó szerint más szemszögből látsz rá a kapcsolataidra, ha megváltoznak az életkörülményeid. Érdekes volt megélni, milyen rövid idő alatt lemorzsolódtak azok a „barátaim”, akik mindenáron le akartak róla beszélni, hogy Kanadába jöjjek. Örülök, hogy a szívemre hallgattam inkább.

 

Mennyire érzed esetleg hátrányát annak, hogy mivel nem itt élsz, nem vagy benne fizikailag a hazai zenei körforgásban. Van bármi hátránya, hogy csak telefonon vagy interneten tartod a kapcsolatot a szerzőtársaiddal, megbízóiddal?

Semmilyen hátrányát nem érzem, tulajdonképpen a kapcsolattartás nagyjából olyan, mint Kanada előtt volt. Amikor otthon éltem, akkor sem igazán voltam benne a dolgok sűrűjében, ritkán tudtam elmenni a feléneklésekre, vagy találkozni egy előadóval személyesen. Fix munkahely és mellékállás mellett nehéz volt megoldani, hogy bármikor menni tudjak. Örültem, hogy a késő esti, éjszakai szövegírás után maradt néhány órám az alvásra a másnapi munka előtt... Szabadúszóként persze minden más lett volna. Most már másképp csinálnám, sokat értem, változtam a 6 év alatt, amióta Kanadában élek. Mindig csodálkoznak az otthoniak, hogy lehet, hogy nincs honvágyam, pedig tényleg így van: számomra gyakorlatilag ismeretlen az az állandó, sürgető érzés a hazautazásra, amiről külföldön élő barátaim mesélnek. Szeretünk itt élni és nincs is tervben, hogy hazaköltözünk.

 

Ha már Észak-Amerika és Kanada… elkezdted már a szövegírást ott is? Jönnek a kanadai megbízások?

Haha, neeem! :) Képzeld el, annyi munkám van otthonról, hogy alig győzöm! Még nem volt rá alkalmam, hogy itt körülnézzek, hiszen a magyarok bőven ellátnak írnivalóval. Persze ami késik, az jön!

Meg tudod, a dalszövegírás mellett más projektjeim is futnak párhuzamosan. Például egy ilyen, teljesen más terület a stresszoldás. Ezt is már otthon elkezdtem 2010-ben és szerencsére szintén gyönyörűen lehetett online folytatni, úgyhogy nem szakadt meg ez a vonal sem. Ez ihlette végülis a „Kreatív Stresszoldás” projektemet, ami egy nonprofit alapon működő weboldal. Ingyenesen letölthető stresszoldó gyakorlatokat adunk a cikkek mellé, így már nem lehet az a kifogás, hogy valaki azért nem kezd valamit az életében lévő mindennapos stresszel, mert nincs rá pénze… hát ez nem kerül semmibe, csak az időt kell rászánni.

 

A segítés sosem állt távol tőled, hiszen több ismert jótékonysági kampány dalának megalkotásában is részt vettél, mint a Viva Teleton (Völgyesi Gabi – Ünnep), vagy egy másik dal, ami a nők elleni erőszak megszüntetésére hívja fel a figyelmet (Miklósa Erika & Tandi Flóra – Az a perc). Ezek a felkérések hogyan jöttek? A megfogalmazott témák személyesen is érintenek, foglalkoztatnak?

Ezek a megkeresések pont úgy érkeztek, mint bármelyik másik is: általában korábbi közös dalok révén keresnek meg, vagy valaki ajánlására. Ha személyes érintettségem nincs is minden esetben, azért én addig keresem magamban a kapcsolódási pontokat egy témával kapcsolatban, amíg megtalálom – és akkor jól beleélem, beleképzelem magam az adott élethelyzetbe. Ezek a munkáim mindig gyógyítóan hatnak rám is. Neked bevallhatom: a megrendítő, komolyabb témákon sokat sírok írás közben. Nagyon figyelek rá, hogy milyen sorok kerülnek egy ilyen „segítő” dalba, hiszen, ha már egy jótékonysági kezdeményezés révén alkalom adódott rá, hogy bátorítást, pozitív megerősítést adhatunk az érintettek számára, akkor élek a lehetőséggel, hogy kihozzam a dalból, amit csak tudok.

 

Sok dalszövegíró a színpadon is aktív szerepet vállal saját dalokkal. Téged is vonz a reflektorfény? Te is énekelsz, játszol hangszeren?

A reflektorfény vonz, de egy teljesen más aspektusból: a tanítás érdekel. Gyerekkorom óta tanár szerettem volna lenni. Életemnek ez a része még nem tudott kiteljesedni, de épp azon dolgozom, hogy megvalósuljon a stresszoldással kapcsolatban.

Énekelni egyébként szeretek, csak nem tudok. :)) Így nem hiszem, hogy valaha színpadra fogok állni énekesként, de hát ki tudja, mit hoz a jövő? Külföldön sem terveztem élni és mégis megtörtént. A lehetőségek folyamatosan nyílnak és a dalok révén én már kitártam az életemet a zene előtt. Most, hogy belegondolok, jó lett volna, ha néhány év után nem hagyom abba a zeneiskolát még általánosban… látod, ha folytattam volna a hegedülést, lehet, hogy ma én is a színpadon lennék vagy zenét szereznék… Ennek ellenére, még mindig nem tettem le róla, hogy megtanuljak legalább egy hangszeren játszani.

 

Már gyerekkorodban is lehetett látni, hogy lesz valami közöd az zenéhez vagy az íráshoz?

Azt hiszem, lehetett valami, mert emlékszem rá, hogy alig néhány évesen már dalokat költöttem – mint gondolom a többi gyerek is. Megállás nélkül énekeltem a spontán jövő, halandzsa szövegeket, amiket felvettek magnóra, de szerintem ezek a felvételek már nincsenek meg. Akkor még imádtam szerepelni. Az óvodában is a zenélős, éneklős foglalkozások voltak a kedvenceim. Egyszer észrevettem, hogy az óvónők rólam sugdolóznak, amikor kiszúrták, hogy nagyon jó a ritmusérzékem. Ez szerencsére megmaradt, ahogy a kiváló hallásom is. Azt már felnőttként vettem észre, hogy olyan apró és számomra lenyűgöző részletet hallok meg a zenékben, amiket nem tudok megosztani másokkal, mert ők nem hallják. Gondolhatod, hogy forgatják a szemüket az eladók, amikor új fülhallgatót keresek és az általuk ajánlott legjobb terméket 5 másodpercen belül lekapom a fülemről, mert valami kattog vagy sistereg benne, amikor megy a zene… na, ezt hogyan mutatod meg vagy magyarázod el valakinek, aki nem hallja? :)

 

Úgy tudom, nem csak dalszövegeket írsz. Miket írsz még? Honnan meríted a témáidat? Sosem érezted azt, hogy egyszer elfogynak az ötleteid?

Ettől nem félek, mert mindig jóval több ötletem van, mint amennyit képes vagyok megvalósítani. :) Az mondjuk teljesen igaz, hogy minden terület, amivel foglalkozom, a kreativitásból táplálkozik, de valamiért mindig is azt gondoltam, hogy ezek a tevékenységek az agyam más-más területeit foglalkoztatják, stimulálják és emiatt az ötletek soha nem tudnak elfogyni. Ezt persze lehet, hogy csak én találtam ki és amúgy tudományosan nem alátámasztható… akkor csak simán megtartom pozitív meggyőződésnek. :)

A másik kérdésedre a válaszom, hogy a dalok mellett nagyon szeretek novellákat írni. Ilyenkor egy egész más oldalamat élem meg. Élvezem azt a kötetlenséget, amit egy novella ad egy dal kötött ritmikája után. Felszabadító! Ráadásul külön öröm, hogy olyan szavakat is használhatok, amik pop dalokba sehogy sem férnek bele.

Egyébként bőven van honnan meríteni, miután tavaly nyáron rákattantam az olvasásra és heti szinten 1-2 könyvet elolvasok. Ennek a rengeteg olvasásnak köszönhetően olyan új gondolatokhoz, nézőpontokhoz jutok, amiket egyértelműen a könyveknek tudok be. És most végre a gyakorlatban is megtapasztalom azt a nagy írók által hangoztatott jótanácsot, amit már számtalan formában hallottam: ha jól akarsz írni, ahhoz nagyon sokat kell olvasnod.