Az alábbi interjúnkban be szeretnénk mutatni olvasóinknak egy igazán sokoldalú előadóművészt. Aki fiatal kora ellenére is érett gondolkodású. Egy nagyon érdekes személyiség, igazi művész alkat. Ismerjék meg közelebbről Tigli Hande Tímeát:

 Tigli Hande Tímea sajtófotó / Fotó: Csányi IstvánTigli Hande Tímea sajtófotó / Fotó: Csányi István

Az interneten böngészve bukkantam rá egy veled készült régebbi interjúra, amiben azt mondtad, hogy elég félénk kislány voltál. Most pedig egy rátermett, céltudatos személyiség köszön vissza a nézőtérről ránk, amikor a színpadon látunk. Mesélnél kicsit arról, hogy jutottál el ide?

Most visszagondolva a 13-14 éves önmagamra, a félénkhez hozzátenném még azt is, hogy olyan „semmilyen” kislány voltam, aki 5 percenként a semmin is sírva tudott fakadni. Akik akkor ismertek, közülük nem sokan gondolták volna, hogy lesz belőlem valami. De számomra már akkor elég egyértelmű volt, hogy a színpad lesz az otthonom. Azóta eltelt jó pár év és nagyon sok minden változott. A céltudatosságomat azóta is hordozom magammal, de a félénk, sírós, kislányból azt hiszem szerethető, de ezzel együtt egy megosztó, lázadó, szókimondó ember lett; ami igazából nem mindig kifizetődő manapság. Az előadóművészet tett egy nagyon nyitott személyiséggé és természetesen ki kell emelnem a családomat és a barátaimat is, akik mindig mellettem álltak/állnak, és akik mellett lehetek az az ember, aki talán mindig is lenni akartam; a jó és a rossz tulajdonságaimmal együtt. Talán azt is mondhatom, hogy az a 13 éves kislány, aki voltam, nem köpne szemközt és ez fontos.

 

Az látszik nagyon, hogy színpadra termett személyiség vagy. Tanultad esetleg valahol az előadóművészetet, éneklést?

Sokáig - mint a legtöbb csöppség - minden szerettem volna lenni; rendőrtől a tűzoltón keresztül, a kukásig, minden. Sőt még hercegnő is, ami így visszagondolva elég fura. :) Majd később volt egy nagy vágyam, ami nagyon sokáig kísért, és talán kísér is a mai napig: Bohóc szerettem volna lenni. Ebben egy, illetve pontosabban két dolog akadályozott meg. A két bal lábam, és a két bal kezem. Úgyhogy most már csak a barátaimnak bohóckodok, akik értékelik a poénjaimat, a szerintem nagyon király favicceimet, de leginkább akkor szeretik, ha megtartom magamnak. :) De, hogy visszakanyarodjak a kérdésre: 7-8 évesen kezdtem el színészettel foglalkozni, a Csepp Színház növendékeként, tagjaként, ahol eltöltöttem csodaszép 10 évet. A középiskolát is egy színi tagozatos suliban végeztem el, ahonnan a Pesti Magyar Színiakadémiára kerültem, amit végül nem fejeztem be. Majd 3 évvel később, a Kazán István Kamaraszínházban, szereztem meg a Színész II. képesítésemet. Utána elkezdtem egy kicsit jobban a zene irányában mozogni. Egy kis ideig zongoráztam, és számomra egy nagyon kedves hangszerrel, a dobbal is volt alkalmam megismerkedni egy picit. Nagyon sok énektanárnál megfordultam, míg végül megtaláltam azt a két embert, akik számomra nemcsak tanárok, hanem barátok is. Abszolút megvan köztünk az a kémia, ami kell, egy diák és tanár között.  Ők személy szerint: Ágoston Georgina és Polyák Rita. Nagyon sokat tanultam tőlük az elmúlt 2-3 évben és bármennyire klisé szövegnek tűnik, büszke vagyok arra, hogy náluk tanulhatok.

 

Színjátszás, éneklés. Mindkettő közel áll hozzád. De melyik van nálad igazából prioritásban?

Ha ezt a kérdést egy 3 évvel ezelőtt teszed fel, gondolkodás nélkül a színjátszást válaszolom. De most már abszolút a zene lett az irány. Volt alkalmam játszani egy-két kisebb színházban, de a muzsika jobban vonzott. Hozzá kell tegyem, hogy a színházi élet, mint szerintem azt sokan látják, nem épp a békés időszakát éli manapság. Ez nem azt jelenti, hogy a színészet nem hiányzik, mert nagyon is hiányzik; hisz egy csodálatos és izgalmas hivatás. A színházi évek tanítottak meg a mérhetetlen alázatra és a maximalizmusra, amit az élet minden területén igyekszem kamatoztatni. Azóta számomra nincs hakni, kis fellépés. Mindegyiken ugyanúgy bele kell adni apai anyait, legyen szó egy falunapról, jótékonysági fellépésről, vagy egy nagy koncertről. Ha egy színházi előadást nézek vagy színházi közegben mozgolódom, akkor azért nagyon-nagy „honvágyam” van, és összeszorul a torkom, de most azt érzem a zenével sokkal jobban magamra  találtam és  ki tudok teljesedni.

 

Szeptember elején megjelent egy dalod, ami egy tradicionális népdal feldolgozás. Vagyis inkább átdolgozás, hisz van benne egy prózai rész is. Megosztanád velünk, hogy született ez a dal? Minden kulisszatitokra kíváncsiak vagyunk. 😊

Tudtam, hogy szeretnék egy olyan dalt készíteni, amiben egy kis népdal motívum is feltűnik, mert nagyon sok csodaszép népdalunk van, amit kevesen ismernek. Ezt a dalt, ami ebben a nótában elhangzik, egy kedves barátom mutatta. Mikor meghallottam, tudtam, hogy ez az, amivel dolgozni szeretnék, mert ennek hallatán fogalmazódtak meg bennem azok a gondolatok, emlékek, érzések, amik a dalban hallhatók. Alapjáraton többnyire egy vidám, pozitív ember vagyok, de nyilván velem is előfordul, hogy az élet ad egy-két sallert, és megborulok. Nyilván mint szinte mindannyiunknak, törték össze az én szívemet is, szakítottam, voltam reménytelenül szerelmes…stb. Vannak akik csokievéssel és sorozatnézéssel lesz túl a rossz időszakon. (Nem tagadom, velem is nem egyszer megesett mindez.)  De, ha lehet én kiírom magamból, legyen szó jó vagy rossz élményről. Ez a szöveg is természetesen valós érzéseket közvetít. Mindenkinek volt olyan kapcsolata, amit nehezen tudott elengedni.  Ez a dal is egy olyan kapcsolatról szól, ami bár már réges-rég történt, de teljesen lezárni úgy tudtam, hogy kiírtam magamból a szöveget. Pál Zoltán készítette el a zenéjét a dalnak, aki ráérzett arra, hogy mit szeretnék. A dal Schaffer Edina hegedűjátékától lett teljes, aki abszolút tudta közvetíteni a dalnak a hangulatát.

 

Ezentúl várhatunk tőled több saját dalt?

Igen! Ilyen szempontból örülök, hogy elég sok minden történik velem mostanában érzelmileg, lelkileg egyaránt, mert van mit kiírni magamból, úgyhogy elég termékeny vagyok. Én nem szeretnék olyan előadó lenni, aki csak azért ír dalt mondjuk, hogy legyen egy saját nótája. Én nem sztár, hanem hiteles előadó szeretnék lenni, azt szeretném, hogy tudjanak a dalaimmal és velem azonosulni, és én akkor fogom magam őszintének érezni, ha olyan dolgokról, érzelmekről írhatok, amik tényleg megtörténnek vagy megtörténtek velem. Nekem mindegy, hogy 1 ember vagy 10.000, ha van valaki, akiből már valami érzelmet sikerült kiváltanom, azért már megérte. Én nem szeretem azokat az előadókat, akik valamiről kifejtik a véleményüket egy dalban, aztán az életben meg teljesen máshogy cselekszenek.

 

Maradsz ebben a zenei stílusban, vagy más irányt is tervezel kipróbálni?

A következő dalom, a terveim szerint rock lesz, amiben kicsit megmutatom a vagány, „odaszúrkálós” oldalamat is. Igazából még keresem a stílusomat, de talán a lírai és a pop-rock között fogom megtalálni valahol.

 

Olvastam a közösségi oldaladon, hogy szertartásvezető is lettél. Ez hogy jött az életedbe? Mit takar valójában? Részleteznéd kicsit az olvasóinknak?!

Olyan szakmát akartam űzni egész életemben, amivel másnak lehet örömet okozni, épp ezért van már egy nagyon menő szakmám, ami nem más mint a cukrász. Na de! Nagyon jó dolog, hogy az emberek gyomráig, rendkívül gyorsan el tudok jutni, de nekem az is fontos, hogy tudjak emberekkel kommunikálni és esetleg a szívükig eljutni. Ezért választottam a szertartásvezetői hivatást. Annyira szép és megható, hogy szerelmeseknek egy életre szóló pillanatában közreműködhetek. Bevallom én magamban mindig el is érzékenyülök egy picit. Mérhetetlen nagy örömmel tölt el, ha megkeresnek, hogy vezessek le egy szertartást, mert ez számomra már szerelemi hivatás és az ezzel járó anyagi gyarapodás, már csak mellékes. Nagyon szerencsés embernek tartom magam, hogy azokat a szakmákat űzhetem amiket szeretek. De mi is ez a szertartásvezető pontosan? A pár egy személyre szóló szöveget kap, amiben elmesélem például a szerelmük történetét. Majdnem olyan, mint az anyakönyvvezető, de mégsem az. Szertartásvezetőként kimegyek arra helyszínre, amit a pár megálmodott. (Ha éppen egy repülőből kiugorva szeretnék a nagy napjukat megélni, igaz szívinfarktusok közepette, én ezt is szívvel-lélekkel megcsinálom…) Azt is fontos kiemelnem és tudom, hogy még sok szertartásvezető kollégám is így van vele: legyen szó idősről, fiatalról, bármilyen identitású párról; én ugyanolyan szeretettel és örömmel, vezetem le az esküvőt.

 

Vannak szakmai példaképeid?

Nem igazán van.  Nem szeretnék senkire se hasonlítani, hanem én A Timi szeretnék maradni, mindenféle lemásolt szokás, manír nélkül. Ha valakit mégis mondanom kell, akkor Freddie Mercuryt mondanám.

 

Jövőbeni terveid? Olyanra gondolok itt elsősorban, amit megszeretnél mindenképp a közeljövőben valósítani...

Amit a legjobban szeretnék, hogy ez a 2020-as év lassan-lassan, de érjen véget, mert az, amit én erről az évről gondolok, nem tűr nyomdafestéket. Nagyon sok tervem van, mint a munkában, úgy a magánéletben is. Szeretnék sok dalt készíteni. Nagyon sok fellépést szeretnék, ahol ezeket is elő is tudom adni. Elképzeltem mögöttem egy zenekart is. Nagy vágyam, azért egy kicsit visszatérni a színházi élet körforgásába is. Szeretnék egy esküvői vállalkozást létrehozni, amiben mind cukrász, mind szertartásvezető és mint énekes tudok működni. Szeretném kiegészíteni még egy ceremóniamester szakmával ezt az egészet. Kívánom, hogy úgy beinduljon, hogy ne bírjam szuflával, és azoknak az embereket is bevehessem a buliba, akiket mind cukrászként, mind szertartásvezetőként, rátermettnek gondolok. Magánéletben pedig az a legnagyobb tervem, hogy ugyanolyan pozitív és vidám ember maradjak, mint amilyen vagyok és azok az emberek akik mellettem állnak jóban-rosszban és akiket szeretek…, biztonságban, egészségben és boldogságban tudjam és akkor nekem minden szép és jó lesz. :)