Négy produkció jutott a március 7-i döntőbe A Dal 2020 szombati első elődöntőjéből: Rácz Gergő és Orsovai Reni a Mostantól című dallal, a Tortuga a Mámor tér 3.-mal, a Fatal Error a Néma című számmal, valamint Takács Nikolas a Csendbeszéddel.

Takács Niklolas sajtófotó / Forrás: mediaklikk.hu/adal

Bővebben ...

2019-ben több mint 17 ezer új dal született és közel 14 ezer magyar szerző részesült jogdíjból. Arányát és összegét tekintve is minden korábbinál több jutott a hazai alkotóknak, mint a külföldieknek: közel 5 milliárd Ft jogdíjat kaptak egy év alatt. Az Artisjus szerzői egyesület közzétette 2019-es zenepiaci statisztikáit, és elindította Zenével jobb! programját.

 Forrás: ArtisjusForrás: Artisjus

Bővebben ...

Akusztikus elődöntőket rendeznek A Dal 2020 műsorsorozatban. A három élő válogató adásból továbbjutott tizennyolc előadó közül most szombaton kilencen lépnek színpadra a Duna Televízióban és a Duna World csatornán látható eseményen.

    Az elődöntők különlegessége, hogy A Dal történetében először a versenydalok akusztikus változatban csendülnek fel a stúdióban szombat este. A két elődöntőből nyolc versenyző kerül a március 7-ei döntőbe, amelynek győztese 75 millió forint összértékű nyereménnyel építheti tovább zenei karrierjét - közölte az MTVA hétfőn az MTI-vel.

A február 22-i első elődöntőben versenyző előadók / Forrás: www.adal.huA február 22-i első elődöntőben versenyző előadók / Forrás: www.adal.hu

Bővebben ...

A Rácz Gergő és Orsovai Reni duója nyerte Mostantól című számával A Dal 2020 harmadik válogatóját szombaton.

    A Duna Televízióban és a Duna World csatornán sugárzott műsorban továbbjutott még a Tortuga és Mámor tér 3. című dal, a Turbo és az Iránytű, Ember Márk és a Tovább, Kóbor Zsóka és Polgár Patrik a Valamiér című számmal, valamint Kökény Attila a Búcsúznom kell című dallal.

Rácz Gergő és Orsovai Reni sajtófotó / Forrás: mediaklikk.hu/adalRácz Gergő és Orsovai Reni sajtófotó / Forrás: mediaklikk.hu/adal

Bővebben ...

zenekultlogo 260