Szakítás és újrakezdés. - Erről szól a 4Jam zenekar bemutatkozó dala, amihez egy videoklipet is készített a zenekar, akik még idén megszeretnének jelentetni egy 5 saját dalt tartalmazó kislemezt.

4Jam / Fotó: Facebook4Jam / Fotó: Facebook

 A 2020 tavaszán alakult pop-rock formáció́, amely Vereb Edina énekesnő, valamint két Trendkillerz tag (Rab Attila és Nyúl György), illetve Valkai Gábor (Muslicaz) egyesüléséből jött létre. Céljuk, közérthető, rádió- és fesztiválbarát pop-rock daloki készítése a közönség ük számára.  

„Jelenleg is új dalokon dolgozunk, még ebben az évben szeretnénk megjelentetni az első - 5 dalt tartalmazó - EP-nket. Illetve célunk, az őszi szezonban - a lehetőségekhez mérten - minél több koncertet adni…” - árulta el portálunknak az együttes gitárosa, Nyúl Gyuri.