REX ALEX és a Red Hot Cherry zenekar legújabb videoklipje a rockabilly világába kalauzol el bennünket! A videoklip többnapos forgatás végeredménye. Rex Alex az alábbi rövid interjúban beavatja a zenekult.hu olvasóit a klipforgatás részleteibe...

 REX ALEX & the Red Hot Cherry

Fotó: Szonda Zoltán

 "A kisfilm 3 napos forgatás gyümölcse." - Olvasható a Youtube leírásban a videó alatt. Alex! Röviden összefoglalnád a 3 nap történéseit?

Rex Alex: Örömmel mesélünk a klipforgatás élményeiről! Az első napon egy piros cadillackel róttuk a kilométereket az 1-es úton, mert hát ugye közelebb volt mint a Route 66... Az időjárás jó barátunk volt, mert legyünk őszinték, összegyűlni egy cabriós forgatásra ilyen esős napokon járt azért némi kockázattal. Szerencsénk volt továbbá, hogy a zenekar alapvetően 6 tagú és nem több, mert heten már bele sem fértünk volna az Eldorádoba, akármennyire dögös is. Legalábbis szabályosan nem. Viszont bármily furcsa is volt eleinte, de az hogy hármaan ülünk elöl egymás mellett, az a cadillac esetében teljesen szabályos.

Klassz lenne arról mesélni, hogy beültünk és csak száguldoztunk-száguldoztunk féktelenül, ahogy az egy filmes joyridehoz illik, közben az égi kamera pedig csak jött utánunk nem ismerve lehetetlent. Az igazság viszont az, hogy egy kisebb útszakaszon kellett megtennünk egy adott távot újra és újra, így épphogy bepörgettük magunkat kamera kompatibilis hangulatba, már fordulnunk is kellett vissza, ami eleinte elég sok motorleállással sikerült csak, de később azért erősen javult a manőverezési teljesítményünk.

A cadit amúgy én vezettem, és mivel a kezdés előtt 10 perccel mutatták meg, hogyan is tudom megmozgatni a csinos kis monstrumot, így nehéz lenne azt állítani, hogy kimaxoltuk a kocsi sebességét. Éberebb nézőink ezt mondjuk abból is sejthetik, hogy a szaxis lányunk a hátsó ülésen csak lábbal van jelen, popsival viszont már a cadi tetején szaxizik. Mivel a várakozással ellentétben aránylag elég forgalmas útszakaszt sikerült kiválasztanunk, és egy kb. fél évszázados oldtimer gyorsulása némi türelmet igényel, így visszanézve bátran állíthatjuk, hogy a cadillaces forgolódós mutatványunk nem kevés veszélyességi faktort rejtett magában.

Nehéz lenne megmondani, hogy a helyi motoros vagányok is ezt az útvonalat jelölték-e ki maguknak száguldozásra vagy inkább a cadillecünk vonzotta őket oda, de tény, hogy a számuk folyamatosan nőtt. Hálásak vagyunk az égnek, hogy egyikőjükkel sem csaptuk el egymást. Miután a kameraman - aki egyébként woman - úgy döntött hogy a motorháztetőn elhasalva fog venni minket, jobb választásnak tűnt a főút helyett egy kisebb mellékúton folytatni a felvételt, ahol viszont a helyi autósok már könnyedén meg tudtak állni a szembejövő sávban, hogy fotózzák alkalmi kis csődületünket. Mindent összevetve a zenekarnak a stábbal együtt elég összehangolt és fókuszált cselekvésre volt szüksége ahhoz, hogy elcsíphessük az adott nap legklasszabb fényeit, de bízom benne hogy sikerült.

A második napon a WOW American Retro Dinerben az 50-es évek Amerikájának hangulatát idéző, mondhatni jampi helyen forgattunk, ahol sok-sok stílusjegy mesél a rock and roll színes világáról. Ezen a napon nagy tervezgetésekbe nem mentünk bele. Szerintem ebben a műfajban fontos a spontaneitás, hogy érezd szabad vagy, és azt csinálsz a kamera előtt, amit akarsz. Nyilván a jó ízlés határain belül. A hely ugyan kétszintes, de alapterületét tekintve nem túl nagy, úgyhogy elő kellett vennünk a kreativitásunkat ahhoz, hogy mindent fel tudjunk venni, amit szerettünk volna: zenekar, fúvósok, szereplők, tánc, boppolás, akrobatikus mozdulatok… stb. Örömmel mondhatom, hogy a zenekar mellett a szereplők, a táncosok, és szinte a teljes stáb olyanokból állt, akik lelkesen, a műfaj iránti szeretetből jöttek a forgatásra. Az egyik, talán legfiatalabb táncos leányt az édesapja két forgatási napra is felhozta több 100 kilométeres távolságból. Szenzációs érzés, amikor olyanokkal nyomulsz együtt, akik a zene és az akció iránti lelkesedésükből kifolyólag motiváltak, és nem a forgatási idő végét, hanem a kezdetét várják. Ezúttal is köszönet minden szereplőnek a részvételért és a frenetikus hangulatért!

A harmadik nap össztánc jeligére ment, végre úgy táncolhattak a jampik és a jampipik, ahogy jólesett nekik. Úgy értem, végre nem kellett a hellyel spórolni, vagy a szomszédos táncos pár repülő, lebegő végtagjaitól óvakodni. Nyomtuk, amíg bírtuk.

 

Úgy érzem, ezzel a dallal és klippel megérkeztetek! Akkor innentől kezdve semmi pop, csak swing és rockabilly? 

Rex Alex: Igen, ennek a két műfajnak a határán pörögni nagy feeling, de néha azért levegőt is kell venni. Komolyra fordítva valóban rock'n’roll lázban ég leginkább a zenekar, de ha újra játszani fogjuk a régi Cherry számokat is a retro kedvéért - már pedig fogjuk - akkor bizony itt lesznek pop dalok is. A „Miért zokog a szív” címűt például ismered? Na, azt tuti meg kéne csinálni újra.

 

Új zenekari tagokat véltem felfedezni a klipben. Jól látom…?

Rex Alex: Igen, te tényleg figyelsz! J Amint említettem az előző interjú alkalmával, az újrainduló Cherry egy nagy baráti társaságból indult útjára, hiszen a tagok nagyrészt már gyermekes családapák, így a zenekari prioritás nem mindenkinél tud a nap 24 órájában az első helyen lenni. Ugyanakkor időközben ki is kristályosodik, hogy ki az, akinek igazán örömteli a Cherryben nyomni a rock'n’rollt, és ki az, aki a legtöbbet tud hozzáadni a csapathoz. Az hogy, zenészek rock'n’roll-t játszanak, az attól még maradhat egy abszolút hétköznapi, sablonos dolog. Amikor viszont olyanok játsszák, akik örömmel válnak egy csapat részévé, de meg merik villantani közben a saját egyéniségüket is, az már egy sokkal izgalmasabb produkció. Erre törekszem, ilyen csapatban szeretnék játszani, ilyen csapatot szeretnék vezetni.